Kórusok

Antanténusz, Aurin-Miraculum, Csiribiri, Kodály Leánykar, Kodály Vegyeskar, Clarus Fiúkórus

Antanténusz Gyermekkórus

A Kodály Iskola berkein belül működő Antanténusz Gyermekkórust mindenkor az 4-5. osztályos növendékek alkotják, így a kórus összetétele két évente mindig megújul. Szegedi Ildikó karnagy elmondta: mindig is szerette a kihívásokat, az új dolgokat, így számára nagyszerű dolog minden évben más-más tehetségekkel foglalkozni, más-más műveket megtanulni.
Az Antanténusz kórus jelenleg 93 tagot számlál, közülük a szólamarány tekintetében válogatták ki azt az 55 tehetséget, akivel elutaztak Székesfehérvárra, a XIV. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválra, mely ma hazánk egyik legnívósabb kórustalálkozója. Nem verseny, de nagy dicsőség minden fellépőnek ott lenni. Nemzetközi vonatkozása is volt, Erdélyből, Lengyelországból és Csehországból is több kórus érkezett. 

A négynapos fesztiválon az Antanténusz a hangversenyen magyar zeneszerzők műveit énekelték, többek között Harmath Artúr, Szőnyi Erzsébet, Decsényi János és Pászti Miklós műveit. Emellett templomban is felléptek, ahol egyházi műveket adtak elő. A fiatalokat Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet kísérte zongorán.

Bár a kórustalálkozó nem verseny, de a KÓTA (Kórusok Országos Szövetsége) által küldött, komoly szakemberekből álló zsűri kérésre minősíti a műsorokat. A zsűri a megadott szempontok alapján értékel, nézik többek között a műsor összeállítását, a produkciót és a megjelenést. Ezt az értékelést kérte az Antanténusz is, ennek eredménye, hogy arany diplomával értékelték fellépésüket. Emellett megkapták az Év Kórusa kitüntető címet. Az Antanténusz életében ez az első arany diploma és Év Kórusa díj – tudtuk meg Szegedi Ildikótól, aki nagyon büszke minden kórustagra.

A karnagy elmesélte azt is, hogy a négynapos fesztivált mindig magas színvonalon rendezik meg, a kórusok minden támogatást megkapnak a szervezőktől, Kneifel Imrétől és csapatától. A gyerekek most is nagyon jól érezték magukat. A fesztiválon fellépő többi kórust is érdeklődve meghallgatták, és szívesen barátkoztak a többi tehetséggel.

Az Aurin Leánykar 1998-ban alakult az iskola Miraculum Gyermekkórusának 15 év feletti lányaiból.

A kórus alapítója és vezetője: Durányik László.

Az énekkar folytatta a már Európa hírű gyermekkar kiemelkedő sikereit, számtalan nemzetközi versenygyőzelem, koncertturné, és több önálló lemez fűződik a nevükhöz.

2006-ban olimpiai bajnokok lettek a Kínában megrendezett kórusolimpián; kategóriájukban 42 kórust utasítottak maguk mögé.

A lányok Európa számos országában jártak már, így koncerteztek többek között: Angliában, Norvégiában, Dániában, Belgiumban, Németországban, Szlovákiában, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Erdélyben, Spanyolországban, Romániában, Macedóniában, Bulgáriában, Kínában, Cipruson, Csehországban, Lengyelországban, Görögországban, Portugáliában, Litvániában…

Az énekkar legfontosabb feladata, hogy a kóruséneklés iránt elkötelezett fiatalokat neveljen, évről-évre gyarapítva azok számát, akik magas szinten interpretálói és befogadói a klasszikus és a modern kórusirodalomnak.

A kórus a reneszánsz muzsikától a XX. századi kórusművekig minden téren igyekszik repertoárját bővíteni, hangsúlyt helyezve Kodály, Bartók, Bárdos, Kocsár, Orbán, Gyöngyösi és Tóth Péter műveire.

2009-ben az Aurin Leánykar Bács-Kiskun Megyei Príma díjat kapott, 2016-ban pedig a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége KÓTA-díját vehette át.

Az énekkar történetéről, eredményeiről és aktuális koncertjeiről bővebben az Aurin és Miraculum Kóruscsalád weboldalán olvashat: www.aurin-choir.hu

A Miraculum Gyermekkórus 1996-ban alakult az iskolai felső tagozatos gyermekeiből.

A kórus alapítója és vezetője: Durányik László.

Az énekkar a reneszánsz muzsikától a XX. századi kórusművekig minden téren igyekszik repertoárját bővíteni, hangsúlyt helyezve a magyar szerzők, többek között Kodály, Bartók, Bárdos, Kocsár, Karai műveire.

Az énekkar rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi kórusfesztiváloknak és versenyeknek, melyekről számtalan versenygyőzelemmel, fesztiváldíjjal és nagydíjjal tértek haza.

A Miraculum Gyermekkórus Európa szinte minden országában járt már, így koncertezett többek között Angliában, Dániában, Belgiumban, Észtországban, Németországban, Szlovákiában, Szlovéniában. Hollandiában, Spanyolországban, Franciaországban, Csehországban és Lengyelországban, Görögországban.

Énekükkel köszöntötték Károly herceg, brit trónörököst, a norvég királyt, a lengyel, a máltai, az észt államfőt is.

Megalakulásuk óta több önálló lemezt is készítettek, illetve közreműködtek a Budapesti Fesztiválzenekar Kodály CD-jén, Kodály Zoltán Bicinia Hungarica és Tricinia összkiadásán is.

Az énekkar történetéről, eredményeiről és aktuális koncertjeiről bővebben az Aurin és Miraculum Kóruscsalád weboldalán olvashat: www.aurin-choir.hu

Csiribiri

Iskolánk legfiatalabb énekkara a Csiribiri Kicsinyek Kórusa. Az együttes 2018 novemberében alakult Szűcs Magdaléna vezetésével. A második és harmadik osztályos gyerekek már számos alkalommal léptek fel az iskolában, a város templomaiban, a könyvtárban és egy alkalommal Budapestre is ellátogattak az Erkel Színházban megrendezett Dalár Ünnepre, 2019 májusában. A legtöbb szavazatot kapták a közönségtől, így elnyerték az első díjat, valamint azt a megtiszteltetést, hogy a Magyar Állami Operaház karigazgatója vezényelte őket a decemberi Kodály hangversenyen, melyet később az Opera Café műsorra tűzött.

 

Az énekkar célja, hogy a legkisebbekkel is megismertesse, megszerettesse a közös éneklés varázsát, szellemiségét Kodály koncepciója nyomán. Repertoárjuk népi gyermekjátékok dalaiból, népdalokból és főként magyar szerzők kicsinyek kórusaira írt műveiből áll.

 

Szűcs Magdaléna

Kodály Leánykar

Az énekkar 2004-ben alakult a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének – Zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kórusaként.

 

2004 őszén a Veszprémben megrendezett Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Énekkari Versenyén II., 2007-ben I., 2010-ben II., 2013-ban I., 2016-ban és 2019-ben II. díjat nyertek.

 

2006-ban, 2008-ban, 2010-ben, 2012-ben, 2016-ban Év Kórusa címet kaptak az Éneklő Ifjúság hangversenyeken.

 

Kórusvezető:

2004 -2018 Antóni Andrea

2018 -2019 Kiss Zoltán

2019 – Blázy Lajos

Kodály Vegyeskar

A kórus 1966 óta működik, melynek vezetését 1996-ban vettem át.
A kórus zenei gimnazistákból, valamint a szakgimnáziumban tanuló fiúkból áll, akik heti két
alkalommal énekelnek együtt.
Mivel a szakgimnáziumi tanulók saját hangszerükkel készülnek pályára, így számukra a
kóruséneklés összehasonlíthatatlanul mást jelent, mint a gimnazisták számára. Nekik, még ha úgy
gondolják is, hogy számukra sokadrangú ez a tantárgy, mégis muzikalitásukat, kamarazenélésüket,
hallásukat és stílusérzéküket nagymértékben tudattalanul is meghatározza, befolyásolja, illetve
fejleszti!
A gimnazisták számára a kórusban való éneklés közvetlenül kapcsolódik az énekórákhoz, hiszen
nekik jóval kevesebb lehetőségük adódik a zenével behatóbban és gyakorló muzsikusként
kapcsolatba kerülni. 

Számukra a hangszer zeneiskolai oktatásán kívül itt nyílik alkalom arra, hogy
kamara zenéljen, és ne csak elméletben és passzív módon kapcsolódjon a zenéhez.
Fellépéseink túlnyomó többségben (épp az összetétel és a különböző cél okán) az iskola érdekeit és
céljait szolgálják. Így pl. iskolanapi koncertek, Kodály emlékhangversenyek, Éneklő Ifjúság, városi
rendezvényekre való felkérések, stb. Ezenkívül vannak országos rendezvények: pl. Veszprémben,
ahová középiskolai kórusokat várnak 2 évente, vagy Debrecenbe megrendezett Bárdos szakmai
napok, ahová a kórusunk meghívás alapján mehetett el. De vannak az iskolának külföldi kapcsolatai
is, mely által a Vegyeskar Tübingenbe, illetve Angliába is eljutott.
Legutóbb 2016-ban a Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Énekkari Versenyén
(Veszprém gimnáziumi kórusként) II. díjat kaptunk.
Munkánk legfontosabb célja kell hogy legyen, hogy az éneklésben, – a karéneklésben, a diák
felszabaduljon. Ha csak egy kis időre is, de elfelejtse a zenén keresztül a mindennapok,
számonkérések nehézségeit. Erre csak a művészet képes, mely katartikus élményeket tud adni
független az iskolatípustól és személytől. Ha ezt a célt sikerül megteremtenünk akár a próbák, de a
koncertek alkalmával feltétlenül, akkor érte el igazi célját és hivatását a ZENE.

Balogné Papp Boglárka
karnagy

Clarus Fiúkórus

Karnagy: Szűcs Magdaléna

A Clarus fíú-vegyeskar 1999 szeptemberében kezdte meg működését Hainfart Márta vezetésével, melyet 2016-tól Valkai Dáviddal együtt vezettek, majd 2019-ben Szűcs Magdaléna vette át.

A kórus összetételét a kecskeméti Kodály Iskola felső tagozatos növendékei, illetve lelkes „visszajáró” gimnazistái alkotják. Műsorukon egyaránt szerepelnek egyházi és világi művek, klasszikus és ma élő zeneszerzők alkotásai is.
Eddigi eredményeik:
        2000. április IV. Cantemus Megyei Énekkari Találkozó, Kiskunhalas (arany minősítés)
        2002. április VII. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál, Székesfehérvár, (különdíj)
        2003. május Éneklő Ifjúság Találkozó, Kecskemét, arany diploma
        2004. április VIII. Cantemus Megyei Énekkari Találkozó, Kiskunhalas, (arany minősítés)

Kapcsolat

Kérdés esetén állunk szíves rendelkezésedre!